Bűntudattal vegyes megkönnyebbülést érzek most. Megkönnyebbülést, mert túl vagyok rajta. Bűntudatot, mert nem tettem semmit másképp. Nem léptem ki a komfort zónámból, nem próbáltam megbeszélni az ezer éves dolgokat és valljuk be kényelmesebbnek tűnt csak úszni az árral, mint kockáztatva a közhangulatot és a fájdalmas sebfeltépést visszatekinteni az inkább felejtős múltba.

Vajon mégis mi a jobb? Már a kérdés leírásakor tudom a választ... Soha nem Önmagunk elnyomása! Soha nem a megalkuvás! Mert a megalkuvás mélyen a bőröd alatt alakul ki, észrevétlenül issza be magát a mindennapjaidba, majd élősködőként kezdi marni a rétegeket. Ez idővel égni és viszketni fog. Majd elgennyesedik a sok vakarástól. Rakunk rá ragtapaszt, nem gondolunk rá, próbáljuk figyelmen kívül hagyni az irritációjának változó intenzitású hatását és így telnek hosszú napok, hetek, hónapok, a seb mélységének függvényében. Majd a bibi látszólag elmúlik, viszont a vakarások nyoma hegként fog minket mindig emlékeztetni rá.

Ellenben ha tiszta lapot veszünk elő, ha feltárjuk a sebet és kitisztítjuk, ha mélyen belenézünk, ha megkeressük a gyökerét, az rohadt fájdalmas lesz ugyan, viszont csak így gyógyulhat be 100%-osan. Egy sokkal nehezebb út, sokkal több kitartást kívánó, ám annyival gyümölcsözőbb végkifejletű.

Szabad akaratunk van. És a bátorság meg a tudás nem könnyen beszerezhető erények. Vér és verejték az áruk, ám igazán jók hosszú távú befektetésnek. Merjünk! Higgyünk! Önismeret! Tudatosság! Koncentrálás! Cél! Jövő! Perspektíva! Önreflexió! Szeretet! És még sorolhatnám… Mindannyian szükségesek, mindennap. Igazi társak és valódi építőkövei a Szabadságnak. Hogy szárnyalhassunk… Azt nem egy üveg bortól kell várni. Hanem a tudat azon szintjén, ahol már adottak ezek a már felsorolt fogalmak, és erős pillérei egymásnak, rájuk aztán nyugodtan építkezhetünk. Ám ezt az alapot sem malterral tartják egyben, hanem a már jól ismert vérrel és verejtékkel. Hát ki ígérte valaha is, hogy könnyű lesz? Hogy karnyújtásnyira lesz? Az Élet amúgy sem jó, vagy rossz. Az Élet szimplán csak könnyű és nehéz feladatok váltakozása. Az igazi boldogság pedig maga az út, a tapasztalás, a jelenben lét, a pillanat megélése. Ezzel a felfogással a vágyott cél egyenlővé válik az adott pillanatban elért megtapasztalással és a legtökéletesebb pillanatban így olvad végül egybe az út a céllal.