Nehéz. Sokkal nehezebb, mint valaha gondoltam volna. Pedig mint említettem, szinte ugyanolyan állapot, mint karantén előtt. És mégis más. Sokkal fojtogatóbb, magányosabb, kiszolgáltatottabb. Talán a tudat miatt. Hogy most nem lehet. Amit eddig lehetett volna, de nem tettem meg, azt jelenleg nem lehet. Korlátoznak, ezért pedig még jobban vágyom rá, akarom. A szabadságomat. Ami eddig elvileg volt, de csak elvileg.

Egy kisbaba születésével minden megváltozik, fenekestül felfordul. Már nincs olyan, hogy én. Csak akkor, ha van segítségem. Ha van, aki figyel a kicsire, amíg én egy pár percre megpróbálok újra ÉN lenni. Nem Anya, nem Feleség, nem Testvér, csak ÉN, aki előtte voltam, a gondolataimmal. És csak így tud álakulni a régi én az Új Énné, aki már az anya is. Integrálom magamban a régit és finoman hozzáadagolom az újat, addig kevergetve, míg finoman összeérik. Segítség nélkül ez egy erőltetett, izzadtság és keserűség átitta dolog, fáradtsággal túlfűszerezve.

A karantén-lét rákényszerít, hogy újra magunk legyünk, a gondolatainkkal. Igen ám, de más önszántunkból választani ezt, mint amikor nincs más választásunk. Előbbi nagyon produktív lehet, utóbbiért meg kell szenvedni. Az Élet behajtja a tartozásokat, aki eddig nem vetett számot a fontosabb kérdésekben, azokat most kíméletlenül szembesíti. Nincs menekvés, nincs meg a jó kis megszokott komfortzónánk látszat védelme. Már nem hitegethetjük magunkat tovább. Nem dagonyázhatunk a jól bejáratott kis mocsarunkban. Tükröt kapunk és bele kell nézni, ha tetszik, ha nem amit látunk...

Egy kisbaba ráébreszt, mekkora kincs az énidő. Valós szükségleteinkre mutat rá, hisz az értékes, rövid alvásidőket hasznosan kell kihasználni, a facebookozás, e-mailezés, hírek olvasása Bermuda-háromszög, ahol önmagunk vész el, a szabadidőnkkel együtt. Mellesleg veszélyes dolog a közösségi média, hisz mindenhonnan az folyik, milyen tiszta a lakás, milyen boldogok a gyerekek, mennyire kiegyensúlyozottak és szexik az anyák és az apák is kisimultak. Az igazság ettől azonban hihetetlen messze áll. Valójában mindannyian megszenvedjük ezt a csodás időszakot, és pont ettől lesz értékes, hogy nem ezüst tálcán kaptuk, hanem a saját vérünk, verejtékünk teszi maradandó értékké, beépül a személyiségünkbe. Erősebbé tesz, később, nehéz életszakaszokban már tudni fogjuk, hogy van miből erőt merítenünk, mert megedződtünk. Minden negatív élethelyzet a mentális izomzatunkat erősíti, ami után izomlázszerű szorongás, frusztráció lesz úrrá rajtunk, de győztesként, túlélőként kikerülve a fizikai (azaz mentális) állóképességünk megsokszorozódik.

Karanténban a babával ráébredünk, mennyire fontosak a szeretteink, a család, a támogatás. Ez mindig így van, a dolgok elvesztésük által értékelődnek fel. Nem sajátíthatjuk ki a gyermekünket. Szüksége van a nagyszüleire. A nagyszülőkre, akikkel finoman szólva se mindig egyeznek a gyereknevelési, vagy világlátási nézeteink. A nagyszülőkre, akikkel valljuk be, esetleg nem is vagyunk jóban. Az anyósra, apósra, akikkel kényszermosolyokban merül ki a felszínes kapcsolatunk. Átértékelődik sok minden. Biztos olyan fontos, hogy mindig nekem legyen igazam? Hogy ragaszkodjak még hosszú évekig a sérelmeimhez?

Ma, míg a babakocsival sétálva vártam, hogy a gumis lecserélje a téli szettet az autómon, láttam egy idős bácsit, mellette bicóval megállt egy maszkos néni. A beszélgetésük rövid volt, elmesélte a néni, hogy hol járt, a bácsi meg bólogatott. Végül megjegyezték egymásnak, hogy azóta se látták az unokákat, és mennyire hiányoznak már... Mindenkinek nehéz, embert próbáló időszak ez. Sok mindent lehetne átgondolni, közben meg mégis jó lenne nem az időkényszer és körülmények hatására túltolni az agyalást... Olyan rövid az élet. Most azonban lehetőséget kaptunk megállni, szusszanni egyet. Hogy végre igazán jelen legyünk a saját életünkben, beszippantsuk a finom babaillatot és a pihe-puha babaölelésekre emlékezzünk erről az időszakról.

Régen, nehéz időkben, a családok összekapaszkodtak. Több generáció élt együtt és csak egymásra számíthattak. Saját bőrömön ebből azt tapasztaltam meg, hogy a szomorú életeseményeknél mi is újra visszataláltunk egymáshoz.  

Ez ad most is erőt. Az, hogy #együtt . Hogy #nemvagyegyedül . Most sem. Ez az igazi vakcina.

Fotó: Gul Dolap-Yavuz facebook