Ha a napjaid, heteid azzal telnek, hogy új életed tervezed, gondolsz-e közben még a régire? Hisz a jelenben mi alapján cselekszel, gondolkodsz, létezel? Jelenleg, MOST melyik életedben vagy? Még a régiben? Vagy már az újban?

Na tegyünk itt rendet. A régit elég nehéz lesz lezárni. Ez tény. És még finoman fogalmaztam. Először is mindent végig kell venni, számot vetni egytől egyig, töviről hegyire. Levonni a konzekvenciákat, elengedni ami már nem emel fel és elraktározni amitől többnek érezzük magunkat. Hálát adni a tapasztalásért, hisz bármilyen keményen is bánt velünk az Élet, neki köszönhetjük, hogy most azok vagyunk, akik. Hogy most ott tartunk, ahol. És ez nem „jó” vagy „rossz”, próbáljunk meg kevésbé egyszerűek lenni… :-)

Fogalmazzunk úgy, hogy jelenleg két part között… Hasonlóan a köztes léthez. Egyszer Lelkünk ledobja már elhasznált földi ruháját és minden előző és jelenlegi születésének meg nem oldott érzelmi blokkjaival együtt, amik kis homokzsákokként lógnak rajta, próbálja elhagyni a földi létet, mint egy kis hőlégballon… Aztán jól megizzadva, miután többször is elkóválygott, végre eléri a köztes létet, hogy megpihenjen. Ám ott ferde szemmel néznek rá és a kis nehezékeire. Ide nem bőröndöstül illik érkezni.. Londiner sincs, csomagmegőrző meg aztán pláne nincs, már csak az hiányzik, hogy mindenki itt tegye le az előző életek motyóit..! Hamar kirakhatnánk a „Megtelt!” táblát! Vagy egy jó kis piacot nyitni? „Feloldhatatlan konfliktus anyámmal” csomagomat cserélném a „Karriert akarok de megrekedtem egy frusztrált 5 éves fiúgyermek szintjén” csomagra. Ugyanitt akciós bérlet kapható előző életek utazásra… :-)

Szóval a szigorú bírák közlik Lelkünkkel, hogy sajnos ilyen többletsúllyal aztán nem léphet be a Fénybe. Ildomos lett volna megszabadulni ezektől a poggyászoktól, szépen kicsomagolni őket még földi életében, átnézni, szelektálni. Erre az utazásra épphogy bőrönd nélkül kellett volna érkeznie.. 

Kis lelkünk elszomorodik, úgy érzi, ő tényleg mindent megtett földi pályafutása során. Mégsem volt elég… Hol itt az igazság? -gondolja bánatosan magában… Bírálói megsajnálják és nem hagyják tovább kétségek közt vergődni szegényt.

Előkapnak egy Zenbookot, felcsatlakoznak az univerzum wi-fijére, majd megnyitnak egy végtelen terrányi könyvtárat egy távoli, másik világegyetem szerveréről, melyből megérzés alapján rögtön megtalálják a kis szomorkodó Lelkünk saját kisfilmjét. Hallani egy pittyenő hangot, a popcorn is pont elkészült a mikróban, kezdődhet a vetítés. Leülnek mindannyian egymás mellé egy szép nagy, kényelmes felhőre és megnézik együtt, mi vezetett idáig… Lássuk hát…!

„Időnk, mint a tenger”, mondják a nagy bölcsek, így a legelejéről kezdik a filmet, a legelső születéssel. Távkapcsoló kerül elő, hangot adnak a Zenbookra, bár egy külső hangfal sem ártana. Sebaj, a belső hallás itt mindenkinek sajátja, a filmet is ismerik már, mielőtt látták volna. De az élmény kedvéért és szolidaritásból most ugyanúgy ott kuporodnak kis Lelkünk társaságában, pattogatott kukoricát majszolva. Indul a film! Dráma. Nem, dokumentum film. Nem, inkább vígjáték! Ohhh vagy talán romantikus? Akció…! Azért a 18-as karikát odaképzeljük, bár a nézők átlagéveit nézve senki sincs 18.000 év alatti… Kész szerencse.

Közben azért itt sem tökéletes és fényszerű minden, mint ahogy a Nagykönyvben meg van írva, a netről néha néha azért ledobál az univerzum, így kénytelen kelletlen informatikusunk másik kozmosz jelszó mentes űr-netjét lopni. Lelkünk élete filmjének műfaja időközben egyértelművé válik: stand up…

Végignézzük az őstörténetet, a sötét középkort, a modern kort, egészen napjainkig. Kis Lelkünk csak kapkodja a fejét, szívja magába a képeket, érzi, hogy ez most tényleg fontos. Ez most tényleg róla szól(t). Érzelmileg már nem involválódik, külső szemlélőként egy földön túli nyugalom járja át kis „ködszerű testét”.

Hirtelen meglátja a régi események mögöttes tartalmát. Egyértelművé válnak számára azok a mondanivalók, amikről eddig máshogy vélekedett, földi élete során. Mintha egy szabad szemmel nem látható Használati Utasítás nyílna meg számára, a film alatt feliratként folyton ott fut a tanulság. Ha nem akarná észrevenni, akkor is látná. Így szembesíti az Univerzum a magával hozott, meg nem oldott karmákkal, mint bőröndökkel. Kíméletlenül minden részlet előkerül, nincs pironkodás, nincs kisípolás, nincs elsatírozott kép. Nincsenek tabuk. Face to face.

Batyui mindeközben finoman besüppedve a kanapén pihennek körülötte. Próbálnak a „hasukat” behúzva kisebbnek látszani, felhőbolyhokban elsüppedni. Hatásosabb fogyókúra kellett volna.. Lelkecskénk, ha akarná se tudná lecsatolni őket, láthatatlan lánc köti össze velük, évezredek lánca. Rozsdaálló acél, na.

Lassan elfogynak a bio sörök, a gluténmentes popcornból is már csak a keményebb darabok vannak a tál alján. Mindenki ásítozik, tudják már a film végét, ami hiába happy end, akkor sincs vége. Megy a mocorgás, vakarászás. Már csak az utolsó születés legutolsó kockái vannak hátra. Lelkünkben ekkor áll össze az egész eggyé. Hirtelen megvilágosodik, bár annyira azért mégsem, hogy maradhasson ebben az illusztris társaságban... De legalább már érti az összefüggéseket!

A Tudás végre Tapasztalattá aszalódott. Miért nem ment ez már ott lent is? A Földön. Se baj, gondolja magában, majd legközelebb… Ekkor, mint egy svájci széf zárja, összekattannak a bolygók szépen, és most már mindannyian tudják, itt az idő újra leszületni. Egy újabb szülőpárhoz, aki a tőlük telhető legnagyobb szeretetet és tudásuk legjavát adja majd leendő gyermeküknek, Lelkünk soron következő földi valójának. Kis batyui, mint hű társak elkísérik az anyaméhbe is, hogy aztán újabb esélyt kapjon lepakolásukra, tartalmuk tisztázására.

Hát... valahogy így kapunk "tiszta lapot" az Univerzumtól! ;-)

Itt a vége, fuss el véle...!